english language

Kötelezően ajánlott? A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseinek kötelező ereje

Karsai Dániel
Élet és Irodalom
2008/31. szám


Kötelezően ajánlott?


A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseinek kötelező ereje


Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008. július 8-án ítéletet hozott Vajnai Attila ügyében. A bíróság elmarasztalta Magyarországot az Emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezmény 10. cikkének megsértése miatt. Mint ismeretes, a szélsőbaloldali politikus panaszost Magyarországon elítélték azért, mert egy rendezvényen nyilvánosan vörös csillagot viselt, ami a büntető törvénykönyv 269/B. paragrafusába (önkényuralmi jelkép használata) ütköző cselekmény.

A bíróság döntése nagy port kavart fel, a média terjedelmesen foglalkozott és foglalkozik az üggyel. Sajnálatos azonban, hogy a híradások sok esetben pontatlanul tárgyalják az eset egy fontos szegmentumát, nevezetesen azt, hogy a bíróság határozatai kötelezőek-e Magyarországra nézve. Jelen cikkben ezzel a témával kívánok foglalkozni, illetőleg azzal, hogy milyen folytatása lehet a történetnek - immáron a hazai jogalkalmazók előtt.

Az első kérdésre a válasz egyértelmű igen. Magyarország ratifikálta az egyezményt, amelyet a magyar jogba az Országgyűlés az 1993. évi XXXI. törvénnyel közvetlenül is beemelt. Az egyezmény tehát a nemzetközi jog szabályai és az alkotmány 7. §-a - mely kötelezővé teszi a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog közötti összhang biztosítását - alapján kötelező Magyarországra nézve. Az, hogy az egyezmény közvetlenül is a magyar jog része lett, csak erősíti ezt a kötelezettséget, hiszen így - elvileg - az egyezményben foglalt jogok közvetlenül is hivatkozhatók a magyar bíróságok előtt. Nézzük meg sorban, mik azok a kötelezettségek, melyet az egyezmény a tagállamokra ró.

Az 1. cikk kimondja, hogy a részes államok kötelesek a joghatóságuk alá tartozó minden személy számára biztosítani az egyezményben található emberi jogokat. A másik idevágó elem a 46. cikkben található. Ez a szakasz arról rendelkezik, hogy a tagállamok kötelesek végrehajtani azokat a határozatokat, amelyek meghozatalában félként - kvázi "alperesként" - szerepeltek. Magyarország nem döntheti el, hogy hajlandó-e végrehajtani a bíróság ellene hozott határozatát, az egyszerűen kötelessége.

A bíróság döntéseinek kötelező jellege szerves fejlődés eredményeként alakult ki. Kezdetben az egyéni panaszjog biztosítása - legalábbis a bíróság tekintetében - csupán lehetőség volt, és a tagállamoknak nem kellett feltétlenül elismerni a bíróság kötelező joghatóságát sem. A helyzet gyökeresen 1998-ban változott meg, amikor hatályba lépett az egyezményt módosító 11. kiegészítő jegyzőkönyv, mely létrehozta a ma is működő strasbourgi rendszert, melynek alapvető pillérei az egyéni panaszjog és a bírósági döntések kötelező ereje. A nemzetközi és benne az európai közjog fontos fejlődési állomása volt ez, hiszen a világon egyedülállóan hatékony védelmi mechanizmust hozott létre az emberi jogok védelmére.

A bíróság döntései tehát kötelezőek, de mi következik mindebből a konkrét Vajnai-ügyre nézve? (Feltéve, hogy az ítélet véglegessé válik, mert a kormány számára nyitva álló határidő a bíróság nagykamarájához fordulásra még nem járt le.)

Legelőször is az, hogy Vajnai Attila büntetőjogi felelősségét megállapító ítéletet meg kell változtatni, és fel kell őt menteni. A büntetőeljárásról szóló törvény erre lehetőséget ad: 416. § (1) g) pontja szerint ugyanis a terhelt felülvizsgálati indítványt nyújthat be abban az esetben, ha "nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv megállapította, hogy a bíróság jogerős határozata a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezését sérti".

A felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróság viszont csapdahelyzetbe kerül, hiszen a Btk. továbbra is tartalmazza a vörös csillag viselésének tilalmát. (Elképzelhető, hogy a jogalkotó időközben módosítja a Btk.-t, ebben az esetben az LB dolga sokkal egyszerűbb. A Btk. esetleges módosításáról kicsit később.) Van azonban megoldás: a büntetőeljárásról szóló törvény 427. § (3) bekezdése felhatalmazza a Legfelsőbb Bíróságot arra, hogy "a nemzetközi szerződésnek megfelelő" határozatot hozzon. A döntés jogalapja kettős lesz, egyfelől Btk., másfelől az egyezmény. A Legfelsőbb Bíróságnak felmentő ítéletet kell hoznia, mert az egyezmény kötelező - pontosabban a Vajnai-ügyből következő - interpretációja mintegy felülírta a Btk.-t. Az egyezményben foglalt valamely jog - jelen esetben a szólás szabadsága - rendeltetésszerű gyakorlása ugyanis nem valósíthat meg bűncselekményt. A helyes értelmezés tehát az, ha a panaszost, bár tettét "elkövette", bűncselekmény hiányában felmentik.

Gondoljunk bele továbbá abba, hogy milyen következményekkel járna egy, a fentiekkel ellentétes következtetés. Ellehetetlenülne a strasbourgi döntések végrehajtása, hiszen a Legfelsőbb Bíróság képtelen lenne egyezménykonform döntést hozni mindaddig, amíg az érintett rendelkezések szerepelnek a Btk.-ban - ez pedig nem lehetett a jogalkotó célja, amikor a büntetőeljárási törvényt szövegezte. Egy, a Vajnai Attila büntetőjogi felelősséget fenntartó ítélet továbbá arra az eredményre is vezetne, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsértené az alkotmány 7. §-át, hiszen a magyar jogra alapított ítélet nem lenne összhangban az egyezménnyel.

Legalább ilyen érdekes kérdés az is, hogy szükség van-e a Btk. módosítására. A válaszom igen, bár elvileg elképzelhető lenne az is, hogy a Btk. szövegének érintetlenül hagyásával is képes Magyarország tiszteletben tartani az egyezményt. Ne felejtsük el, hogy Strasbourg nem alkotmánybíróság, nem mond általános ítéletet egy jogszabályról, hanem mindig a panaszos konkrét ügyére szűkíti a vizsgálatot. Az más kérdés, hogy a strasbourgi döntések hatása ugyanaz lehet, mint az alkotmánybírósági határozatoké, ha egy döntés után a jövőbeni egyezménysértések elkerülése érdekében jogszabály-módosításra kerül sor. A Btk. módosítása tehát nem "kötelező". A törvény érintetlenül hagyásához csak az kell, hogy a bíróságok - ha már egyszer az ügyészség "elköveti azt a hibát", hogy a Vajnai Attiláéhoz hasonló esetekben vádat emel - az előbb ismertetett logika mentén mindig felmentik a vádlottat.

Sokkal szerencsésebb lenne, ha a jogalkotó kivenné a vörös csillag viselésének tilalmát a Btk.-ból. A bíróság a Vajnai-ügyben kimondta - egyszerűsítve kissé a bíróság érvelését -, hogy az egyezmény 10. cikkében foglalt, véleménynyilvánításhoz való jog a kiterjed a vörös csillag viselésére. Ez a jelvény ugyanis sokkal többféle jelentést hordoz, mintsem hogy pusztán a kommunizmus jelképe lenne. Magyarországon továbbá nincs veszélye a proletárdiktatúra visszatérésének, és panaszos maga sem mint totalitárius szimbólumot hordta a jelvényt.

Elképzelhető persze, hogy a vörös csillagot más célzattal viseli valaki, és egyértelműen a demokratikus rend megváltoztatására tör, vagy legalábbis ezt az eszmét propagálja. Ilyenkor a vörös csillag kitűzése nyilvánvalóan büntethető és büntetendő kell hogy legyen. Felmerül azonban az a kérdés, hogy ilyen esetekben nem valósul-e meg súlyosabb államellenes bűncselekmény, amely magába olvasztja az önkényuralmi jelkép használatát. Nehéz olyan ügyet elképzelni, amikor a Btk. 269/B. paragrafusába ütköző cselekmény megvalósul, de súlyosabb bűncselekmény nem. (Ne feledjük, hogy ebben az esetben most már a Btk. egyezmény-konform értelmezéséről beszélünk!)

Összegezve a fentieket, annyit biztosan megállapíthatunk, hogy a Btk. változatlanul hagyása zavaros helyzetet teremtene a jogalkalmazó számára. A büntetőjogban pedig egyértelmű tényállások megfogalmazására kell törekedni, ezt követeli a jogbiztonság.

A Btk. módosítása tehát fontos lenne, de milyen mértékben kell módosítani? Vajon a Vajnai-ügyből következően minden önkényuralmi jelkép szabadon hordható ezentúl, mint azt sokan felvetették az utóbbi időben? A válasz strasbourgi nézőpontból rendkívül egyszerű: a bíróság csak és kizárólag a vörös csillag viselésével kapcsolatban foglalt állást, más önkényuralmi jelképpel kapcsolatban nem. A Btk. 269/B. paragrafusából most csak az "ötágú vöröscsillagot" szövegrészt kell eltüntetni. Egyelőre bent maradhat a törvényben a szvasztika, SS-jelvény, nyilaskereszt, sőt a sarló-kalapács viselésének tilalma is. Természetesen a bíróság érvelését olvasva bizonyos következtetésekre lehet jutni más önkényuralmi jelképek viselésének tilalmával kapcsolatban is, de a téma elemzése meghaladja jelen cikk kereteit.

Kérdés, hogy ki módosítsa a Btk.-t? A dolgok rendezésének elegáns módja az lenne, ha ezt az Alkotmánybíróság tenné meg. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény 1. § c) pontja és 20. § (7) bekezdése értelmében az Ab hivatalból vizsgálhatja jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését, és szükség esetén meg is semmisítheti azt. Elképzelhető, hogy az Ab erre nem hajlandó - ne feledjük, az alkotmánybírák 2000-ben az önkényuralmi jelképek tilalmazásának alkotmányossága mellett foglaltak állást! -, vagy eljárása túlságosan hosszadalmas lenne. Ebben az esetben az Országgyűlés minden további nélkül végrehajthatja a módosítást, a szükséges törvényjavaslat kidolgozása nem túl időigényes feladat.

Akármilyen utat választ is a magyar állam, egy dolgot nem tehet: azt, hogy figyelmen kívül hagyja a döntést. Egy ilyen lépés - túl azon, hogy nyilvánvalóan ellentétes Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel - baljós üzenetet is hordozna. Hiszen milyen jogállam az, amely a neki nem tetsző strasbourgi döntéseket figyelmen kívül hagyja? Mindezeken túl, az ítélet végrehajtásának szabotálása folyamatos elmarasztalásokhoz vezetne az ítéletek végrehajtását ellenőrző, az Európa Tanács keretében működő Miniszteri Bizottságban. Erre a könnyen elkerülhető presztízsveszteségre semmi szükség - nem véletlen, hogy a tagállamok általában nem dacolnak a strasbourgi döntésekkel.

 

vissza