Ez Emberi Jogok Európai Egyezményének 1. Kiegészítő Jegyzőkönyve védi a tulajdonhoz való jogot. Az Egyezmény a tulajdonjog védelme kapcsán három szabályt fogalmaz meg.
- Elsőként, mindenkinek joga van a tulajdona békés élvezetéhez.
- A második szabály a tulajdontól való megfosztás feltételeit szabályozza, míg a harmadik a közérdekből történő tulajdonjog-korlátozás eseteit sorolja fel.
- A három szabály szorosan kötődik egymáshoz, a második és harmadik szabály a jogkorlátozás különböző szintjeit testesíti meg.
Bármelyik esetkör is merül fel tulajdonunkkal kapcsolatban, a Bírósághoz lehet fordulni jogorvoslatért, ha Magyarországon nem sikerült rendezni az ügyet.
Jelen blogbejegyzésben azon speciális eseteket veszem górcső alá, ahol a tulajdonjog sérelme mintegy mellékesen, egy hatóság/bírósági eljárás során foganatosított intézkedés kapcsán merül fel, de az alapügy maga nem a tulajdonjog korlátozásával kapcsolatos.
Tulajdonjog-korlátozás az EJEB esetjogában
A Hunguest Zrt.-ügyben a panaszos ellen polgári peres eljárás indult, 275 millió forintot követelt tőle az ellenérdekű fél. Az eljáró bíróság elrendelte a követelt összeg bírósági letétbe helyezését. A letétbe helyezett pénz után semmilyen kamat nem járt. A perben a panaszos csak részlegesen lett pervesztes, de így is többet kellett fizetnie 90 millió forinttal, mint a letétbe helyezett összeg. Ennek az volt az oka, hogy a felperesi követelésen a polgári jog szabályai szerint érvényesíthető volt a késedelmi kamat és a per kilenc év pereskedés után ért véget a Kúrián. A panaszos egyébként megtámadta az Alkotmánybíróságon a bírósági letétbe helyezett pénzen kamatfizetést kizáró szabályt, de eredménytelenül.
A Bíróság kiindulásként leszögezte, hogy a sérelmet nem pusztán a lefoglalás okozta, hanem hogy a panaszos hosszú ideig nem használhatta a pénzeszközeit és az ellenfélnek megítélt késedelmi kamat is jelentős mértékű volt az elhúzódó eljárás következtében. A Bíróság sokszor nem vizsgálja külön a tulajdonjog sérelmét, ha ez eljárás elhúzódása miatt már kimondta az Egyezmény megsértését, hacsak az ilyen vizsgálatnak nincs speciális indokoltsága. Jelen ügyben ez megállapítható volt, mert az időmúlás hatása felerősödött amiatt, hogy az közvetlenül a panaszos jogát érintette. A panaszos ugyanis csak részleges pervesztes volt, mégis elvesztette a teljes letétet és még késedelmi kamatot is kellett fizetnie, ráadásul a vizsgált időszakban a panaszos nem is használhatta a pénzeszközeit. Mindez indokolttá tette a tulajdonjogi sérelem külön vizsgálatát is.
A Bíróság is leszögezte, hogy a tulajdonjogot akkor védi jog, ha megfelelő jogorvoslat áll rendelkezésre az esetleges sérelmek orvoslására, ideértve a kártérítést is. A hosszan tartó bizonytalan állapot fontos tényező az állam felelősségének vizsgálatánál egy peres eljárás kapcsán. Az Egyezmény nem teszi kötelezővé az inflációkövető késedelmi kamatot, de a Bíróság észrevételezte, hogy sok állam megteszi. A Bíróság ezért az ügyet abban a kontextusban vizsgálta, hogy a panaszos ki volt zárva az eljárás elhúzódása okán bekövetkező késedelmi kamat érvényesítéséből, míg perbeli ellenfele érvényesíthette azt vele szemben.
A Bíróság hangsúlyozta ezért, hogy a panaszos 189 millió forint késedelmi fizetett tíz évre, míg ő ugyanilyen jogcímen nem kapott semmit, ez egyértelműen beavatkozás a tulajdonjogba. A Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszosnak eltúlzott egyéni terhet kellett viselnie. A peres eljárás során ugyanis minden lefoglalt pénze elveszett és még plusz kifizetési kötelezettsége is keletkezett, hiszen a letétbe helyezett összeg nem növekedhetett semmilyen kamattal, így felperes kamattal növelt követelését nem tudta fedezni. Ez a hátrány elsősorban az eljárás elhúzódásából és a bírói letétbe helyezett összeg visszatartásából fakadt, melynek kapcsán a panaszos hiába kezdeményezte ezen intézkedés felváltását más perbeli biztosítékkal. A felperes és a panaszos érdekei közötti egyensúly ezért felborult, a panaszos tulajdonjogába történ beavatkozást aránytalannak minősítette a Bíróság és megállapította az Egyezmény megsértését és szép summát, 465 ezer euró vagyoni kártérítést ítélt meg a panaszosnak.
A Kosurnikov és mások ügyben bankszámlák hosszú időn keresztüli zárolása volt a téma. A panaszosok ellen Angliában 2010-ben büntetőeljárás indult pénzmosás és sikkasztás miatt. Az angol számláikat zárolták. Minthogy ezekre a számlákra a panaszosok magyarországi számláiról is érkezett pénz, ezeket is zárolták nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében. A panaszosok többször hiába kérvényezték a zárolás feloldását, az még 2018-ban – tehát több, mint nyolc év után – is fennállt.
A Bíróság leszögezte, hogy a bankszámla zárolása egyértelműen tulajdonjog korlátozásának minősül. Ebből a szempontból mindegy, hogy a panaszosok számláin lévő pénz valójában kié, mert ténylegesen a panaszosok birtokában volt. A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bankszámlák zárolásának nincs időbeli korlátja, ugyanis a magyar jogból hiányzott a megszüntetésre vonatkozó szabály. A korlátozás nyolc éven keresztül tartott, ami egyéni és eltúlzott terhet jelentett a panaszosoknak. Ezért a magyar állam akkor is felelős, a jogkorlátozásra az angol hatóságok kérésére került sor. A Bíróság mindezért megállapította a tulajdonjog sérelmét.
A Hegedűs Károly-ügyben egy büntetőeljárás során foganatosított lefoglalás volt a jogvita tárgya. A panaszos ellen 1992-ben csalás miatt büntetőeljárás indult. A rendőrség megtiltotta a panaszosnak, hogy a házát és kocsiját eladja, biztosítékként a bűncselekménnyel állítólagosan okozott kárért. A panaszos többször is panaszt tett az intézkedés ellen, eredménytelenül. A panaszost végül 2006-ban felmentették a vádak alól és feloldották az elidegenítési tilalmat. A Bíróság a jogkorlátozás kapcsán a legitim célként elfogadta a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésének érdekét. Ugyanakkor a 14 évig tartó korlátozást és azt, hogy semmilyen mechanizmus nem volt a nemzeti jogban a kártérítésre, a Bíróság úgy értékelte, hogy a panaszosnak, akit végül ráadásul fel is mentettek, aránytalan terhet kellett viselnie. A Bíróság ezért kimondta a tulajdonhoz való jog megsértését.
Másik hasonló eset volt a Hábenczius-ügy. A panaszos az USA-ban élt és 2001-ben hazarepült látogatóba, nála volt a frissen vett, meglehetősen drága laptopja. A laptop behozatalát nem jelentette be a reptéri vámhatóságnak, mert azt utazási tárgynak tekintette. A panaszos hiába mondta a vámhatóságnak, hogy laptopot nem kívánja importálni, a számítógépet a vámhatóság elkobozta és büntetőfeljelentést tett ellene.
Az ügyészség vádat is emelt, egyben javasolta az elkobzás feloldását és hogy a panaszos fizesse meg a laptop értékét ennek érdekében. Az elsőfokú bíróság bűnösnek találta csempészet vétségében a panaszost és megbírságolta, valamint elrendelte a laptop, mint elkobzás alá eső tárgy értéke egynegyedének megfizetését. A panaszos fellebbezett, a másodfokú bíróság elévülés okán megszüntette a büntetőeljárást és elrendelte a laptop visszaszolgáltatását. A panaszos ezzel a lehetőséggel nem élt, ugyanis a laptop öt év alatt teljesen elavult és értéktelenné vált.
A Bíróság számára egyértelmű volt, hogy a panaszos tulajdonjogába beavatkozás történt, ugyanis a lefoglalás és elkobzás evidensen kárt okoz. A tulajdonhoz való jogból ugyanakkor nem következik feltétlenül, hogy egy büntetőeljárásban felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén automatikusan jár a kártérítés a tulajdonban bekövetkezett esetleges sérelmekért. Ugyanakkor a tulajdonjog-korlátozásnak az elkerülhetetlenül szükséges minimumra kell korlátozódnia.
A Bíróság rögzítette, hogy a panaszos laptopjának lefoglalása elvileg ugyanis egy ideiglenes intézkedés volt, melynek célja egy potenciálisan illegális tevékenységből származó dolog elkobzásának biztosítása volt. A Bíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy a lefoglalás megszüntetését az ügyészség már a vádiratban kezdeményezte, azaz az intézkedés szükségtelen volta a hatóságok előtt nyilvánvaló volt. Az elsőfokú bíróság sem látta szükségét ennek az intézkedésnek és mindösszesen a laptop értéke egynegyedének megfizetésére akarta kötelezni a panaszost. A hatóságoknak lett volna módja megóvni a laptopot, és az ötéves lefoglalási idő mindenképpen túlzott egyéni terhet jelentett a panaszosnak, ezért a Bíróság megállapított az Egyezmény megsértését.
A fenti ügyekhez hasonló „kényelmetlenségek” mindannyiunkkal előfordulhatnak – sajnos. Amennyiben a magyar eljárásokban nem sikerül orvosolni a minket ért jogsérelmeket, úgy feltétlenül érdemes Strasbourghoz fordulni. A Bíróság ugyanis nem pusztán megállapítja a tulajdonhoz való jogink sérelmét, hanem kártérítést is megítélhet – mint azt tette a fenti ügyekben is. Ha van emberi jogi sérelem, melyet pénzzel orvosolni lehet, a tulajdonhoz való jog sérelme ilyen. Érdemes tehát ráfordulni a strasbourgi útra – a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda ilyen ügyekben is áll az érintettek rendelkezésére.