Karsai Dániel: A gyülekezési jog félreértése
A nyomtatott és elektronikus sajtóból megismerhető információk szerint 2012. december 12-én a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) központi aulájában – mely több ezer diák befogadására alkalmas -, az egyetemi és középiskolai diákok és szimpatizánsaik különböző érdekképviseleti szervei tiltakozó gyűlést tartottak a felsőoktatási reform bizonyos elemei, különös tekintettel az ún. államilag finanszírozott hallgatói helyek radikális csökkentése ellen. A tiltakozó gyűlés, minthogy nem közterületen történt, nem esett a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: Gytv.) tárgyi hatálya alá, így azt előzetesen bejelenteni sem kellett a rendőrségen.
A BME aulájában négy óra körül gyülekező diákok előtt többen beszédet tartottak, majd a gyűlés végeztével az érdekképviseleti vezetők spontán ötletét átvéve a több ezres tömeg „esti sétára” indult az alsó rakparton, az Erzsébet hídon keresztül, azt teljesen a forgalom elől mintegy 20 percig elzárva, a Kossuth térre. A Kossuth téren a videofelvételek tanulsága szerint a tüntetők közül többen megpróbáltak bejutni a Parlament épületébe, melyet a rendőrség erőszak alkalmazása nélkül megakadályozott. Körülbelül este 10 óra magasságában a tüntetés végül békésen feloszlott. A szervezők a spontán sétát a rendőrségnek nem jelentették be, később a diákság vezetői arra hivatkoztak, hogy ez nem is volt kötelező, ugyanis akciók alkotmányosan megengedett, ún. spontán tüntetés volt.
Álláspontom szerint azok, akik úgy vélekednek, hogy a hasonló akciók formális értelemben jogszerűek és tartalmilag alkotmányosak, súlyosan tévednek. Minthogy a Gytv. a spontán tüntetés jogintézményét nem ismeri, annak kidolgozása a joggyakorlatra, elsősorban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára (a továbbiakban: Bíróság) és a magyar Alkotmánybíróságra (a továbbiakban: AB) maradt.
A Bíróság összefoglalóan a spontán demonstrációkra vonatkozó gyakorlatát a Bukta v. Hungary és a Molnár Éva v. Hungary ügyekben foglalta össze. Érdemes kicsit részletesebben áttekinteni ezt a két ügyet. A Bukta-ügyben a tényállás a következő volt. 2001. december 1-éjn a Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó román miniszterelnök fogadást adott a legnagyobb román nemzeti ünnep, az 1918-as ún. Gyulafehérvári Nemzetgyűlés évfordulójának alkalmából. Ez a nap a modern román állam megteremtésének ünnepe, de sokak szemében egyben Erdély Magyarországtól való elcsatolásának „hivatalos” dátuma és szimbóluma is. Az akkori magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter elfogadta román kollégájának meghívását az eseményre. Részvételi szándékát nyilvánosan azonban csak egy nappal előbb jelentette be. A miniszterelnök döntése számos ember – így a panaszosok szemében is – felháborítónak tűnt.
A panaszosok december 1-jén délután összegyűltek a fogadás helyszínéül szolgáló Kempinski Hotel előtt. A demonstrációt nem jelentették be előre. A helyszínen a magas rangú állami vezetők jelenléte miatt nagy volt a rendőri készültség. Miután egy éles zaj volt hallható, a rendőrség békés eszközökkel a közeli Erzsébet parkba szorította a tüntetőket, ahol rövid idő után a demonstráció feloszlott. A panaszosok bírósághoz fordultak, kérve annak megállapítását, hogy a tüntetés feloszlatása jogellenes volt, a keresetüket a magyar bíróságok elutasították. A panaszosok ezután Strasbourghoz fordultak az Egyezmény gyülekezési jogot biztosító 11. Cikkének sérelmét állítva.
A Bíróság rámutatott, hogy a hazai bíróságok kizárólag az előzetes bejelentés hiányára hivatkoztak. A testület szerint a bejelentési kötelezettség önmagában nem egyezményellenes. Mindazonáltal, a konkrét esetben a panaszosok előtt két út állt: vagy teljesen feladják tervüket, vagy jogellenesen, a bejelentést mellőzve tüntetnek. A Bíróság álláspontja szerint speciális körülmények között azonnali reakció, tüntetés formájában, egy politikai eseményre megengedhető. A tüntetés feloszlatása pusztán a bejelentés hiánya miatt, egyéb jogellenes cselekmény hiányában nem arányos korlátozás. Jelen esetben nem utalt semmi arra, hogy a panaszosok veszélyeztették volna a közrendet. Mindezen érvek alapján a Bíróság megállapította a 11. Cikk sérelmét.
A Molnár-ügynek, mely tényállásában sokban hasonlít a mostani diáktüntetéshez, a lényege az volt, hogy a 2002-es választások lezárulta után hónapokkal tüntetők kis csoportja a szavazatok újraszámlálását követelve elzárta az Erzsébet hidat, majd átvonult a Kossuth térre, ezzel jelentős fennakadást okozva a tömegközlekedésben. A délután kezdődött tüntetést – mely nem volt előre bejelentve, az esti órákban a rendőrség békés eszközökkel feloszlatta. A panaszos – aki részt vett a tüntetés Kossuth-téri részén – ezután fordult a Bírósághoz. A Bíróság elutasította a panaszt a következő érvelés alapján.
A Bukta-ügyben kifejtetteket tovább bontva a testület ismételten leszögezte, hogy a bejelentés hiánya nem feltétlenül egyezményellenes. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a bejelentés hiányára alapozva sohasem lehet feloszlatni egy tüntetést. Az előzetes bejelentés ugyanis, amíg nem képezi rejtett korlátját a gyülekezési jognak, megengedhető eszköz mások jogainak és jogos érdekeinek védelmében (ideértve a mozgásszabadságot, azaz a forgalom lehetőség szerinti legkisebb korlátozását is). A Bíróság összességében úgy foglalta össze álláspontját, hogy a bejelentési kötelezettségtől csak akkor lehet eltekintetni, ha azonnali válasz szükséges egy aktuális eseményre demonstráció formájában, és csak akkor, ha a késedelem okafogyottá tenné a tüntetést.
A fenti elveket lényegében átvéve a magyar Alkotmánybíróság is hasonlóan foglalt állás a 75/2008. (V. 29.) AB határozatban, kimondva azt, hogy önmagában az előzetes bejelentés hiánya miatt nem lehet feloszlatni egy rendezvényt, ha azt nem lehet az arra okot adó esemény miatt a törvényben meghatározott három nappal előre bejelenteni.
A fenti elveket a jelen eseményekre alkalmazva megállapítható, hogy a 2012 decemberi spontán esti séta, ami – ha nem is túl hosszú időre – de megbénította Budapest egy részének forgalmát, egyértelműen jogellenes volt. A spontán tüntetések ugyanis kivételesek. Arra csak akkor kerülhet sor, ha a demonstráció későbbi megtartása már értelmetlen lenne. A tandíj ellen való nyilvános – gyülekezési jog gyakorlása útján történő – fellépés viszont nem ilyen, az evidensen egy olyan – egyébként vitathatatlanul a társadalom egy jelentős részében rendkívül erős felháborodást kiváltó – intézkedés, mely elleni tiltakozást a törvények betartásával is ki lehet fejezni, az pár nap múlva sem válik okafogyottá. Egy szintén közelmúltbeli ellenpéldát hozva: a 2012. december 10-ei diáktüntetés – mely szintén spontán esti sétálással végződött – álláspontom szerint sokkal inkább védhető volt. Ezen az estén ugyanis a sajtóban megjelent hírek szerint az eredeti helyszínt, a lágymányosi campust elzárták a hallgatók elől, ráadásul az utolsó pillanatban. Ezen – valóban vérlázító – aktus elleni tiltakozás már sokkal inkább belefér a spontán tüntetés jogintézményébe, hiszen napokkal később tiltakozni ez ellen a lépés ellen (természetesen ezen tüntetésen is főként az oktatási kérdések voltak terítéken) már elég okafogyott lett volna.
Egy spontán tüntetésre nem akkor kerülhet sor, amikor a résztvevőknek az eszébe jut, hanem akkor, ha a gyűlés/rendezvény formájában kifejezésre juttatandó véleményt máshogy nem lehet kifejteni. Egy jogállamban a jogszabályokat be kell tartani, és a kötelező bírósági gyakorlatot mindenkinek tiszteletben kell tartania még akkor is, ha „jó célért” küzd. A jogállamot nem lehet a jogállam ellenében építeni, jogsértések ellen jogsértő módon harcolni. (Illetőleg lehet, de azt polgári engedetlenségnek hívják, melynek jogi konzekvenciáit vállalni kell.)
Akármilyen meghökkentőnek is hangozhat, a rendőrség súlyos szakmai hibát vétett akkor, amikor nem oszlatta fel a szerda esti tüntetést. Az oszlatás szónak baljóslatú felhangja van, abból könnyű könnygázra, lovasrohamra, kardlapozásra asszociálni. Ez természetesen eltúlzott rendőri fellépés lett volna, de békés eszközökkel a jogellenes rendezvény abbahagyására kellett volna rábírni a résztvevőket, mindenfajta mérlegelés nélkül. Remélhetőleg a jövőben tartandó rendezvényeken a spontaneitás szirénhangja kevésbé fogja rabul ejteni a szervezőket és a résztvevőket.